Nincs termék a bevásárlókosárban.
A 2006-os albumon 13 új dal található. Az eddigi legigényesebb album, a dalszövegek és a hangzás tekintetében is. A hangszerelés rockosabb, mint az eddigi lemezek. Jó szórakozást!
A két felvonásos albumon az első tíz év legjobb dalai találhatóak, két-két vadonatúj számmal megkoronázva.
Az örökzöld alvin-számok a jól megérdemelt hangzás mellett újra lettek játszva, újrahangszerelődtek úgy, ahogy most szeretnék ezeket hallani. Néhány dalhoz hozzá tettek új részt, mint például (csoda), vagy ma is aktuális szöveget írtak bele (kurva élet), vagy egy szimfónikus zenekar által dolgozták át saját dalukat (Ilyen világ).
Az első részen 14 régi és két új dal található, a "Csapás a világra" és az "Alkoholista". Jó szórakozást!
A két felvonásos albumon az első tíz év legjobb dalai találhatóak, két-két vadonatúj számmal megkoronázva.
Az örökzöld alvin-számok a jól megérdemelt hangzás mellett újra lettek játszva, újrahangszerelődtek úgy, ahogy most szeretnék ezeket hallani. Néhány dalhoz hozzá tettek új részt, mint például (csoda), vagy ma is aktuális szöveget írtak bele (kurva élet), vagy egy szimfónikus zenekar által dolgozták át saját dalukat (Ilyen világ).
Az első részen 14 régi és két új dal található, a "Csapás a világra" és az "Alkoholista". Jó szórakozást!
A legjobban kidolgozott soralbum, mind zene, mind szövegvilágban. Erről a lemezről nincs dal az ALVINMÁNIÁn, mert ez már a 11. évben készült. Mindenkinek ajánlom.
Extrák: 10 éves jubileumi koncertvideó-részletek, Petőfi csarnok
Az első rész folytatása, ugyanúgy pop- és rockeposzok feldolgozásai hallható rajta, mint például Korál, Első emelet, Demjén Rózsi, vagy a Groovehouse.
Extra: A CD-verzión a "Kicsit" videó
1. Hazafelé
2. Csao Marina
3. Júlia nem akar a földön járni
4. Neked könnyű lehet
5. Tele van a város szerelemmel
6. A film forog tovább
7. Hajnal
8. Sajtból van a Hold
9. Marina, Marina
10. Gyere őrült
11. Túl szexi lány
12. Mammammaria
A "valaki dróton rángat" című nyitódal a választási zűrzavarban íródott. A komoly témájú nyitószámot hamar feloldja az "Ingyenélők dala", a "Bizalom", és persze a "Kicsit".
Extra: A "Pont jókor" videó
Az albumon 80-as-, 90-es évek beli pop és rocklegendák számainak feldolgozása hallható "alvinosítva". 12 dal. Beatrice, Delhusa Gjon, Dolly-Roll, Bonanza B., R-GO, Bikini és még sokan mások.

1. Arrivederchi amre
2. Porsche szerelem
3. Buzuki hangja szól
4. Kihalt minden
5. Szállj velem
6. Szeretlek is + nem is
7. Ki visz majd haza
8. Tűzvarázsló
9. 24/24
10. Féltelek
11. Elizabet
12. Azok a boldog szép napok
Az album zene és szövegvilágában egy kicsit beborultabb, mint az "Emberek és Állatok". Feldolgozás rajta a Baby Sisters-től az "Égben írt szerelem". Vannak kellemes, fülbemászó témák is (Pont jókor) és keményebb, HC-sabb számok (Deviáns). Összességében technikailag az egyik legfejletteb Alvin-album. Kisérőhangszerek: trombita (Kardos Pisti), pozan (Szabi), Szaxofon (Bökönyi Peti). Hátránya: Kicsit nehezen emészthető a nagyközönség számára.
Az egyik legjobb lemez. Hangulata pesszimista, de ugyanakkor vidám. Feldolgozás: Szécsi Pál: Azzuro, lakodalmas SKA műfajban. A dalban vendégeskedik a Macskanadrágos Garfield is fenomenális énekjátékával. Kisérőhangszer: pozan (Barbinek Péter). A CD-változat érdekessége, hogy +11 koncertfelvétel is található a lemezen.
Az
egyik legpopulláriasabb lemez a "Jézusnak
volt-e szakálla" óta. A tagcsereváltás kihat
a lemezre. Igényes énektémák. Felbukkan a
nõi vokál. Kisérõhangszerek:
cselló (Gabika), trombita. Feldolgozás: Pierot:
Telihold.
Nagy
felháborodást keltett a "Lacika" c. szám, melyel a melegek utálatát is elnyertük. Valamint jónéhány László nevü hallgatónkét, akik magukra vették a dolgot. Feldolgozás: Neoton: Kell, hogy várj....
Dobosváltás! Itt került be a képbe Figula Gergő, aki friss vért hozott a zenekar életébe. az albumon hallható a "Rémálom" valamint a "Kottona Klári".
A zenekar első hivatalos albuma. Talán a legismertebb a Mo.-i közönség köreiben. A lemezen található az "Alvin és a mókusok", a "Kurva élet" és a címadó dal a "Jézusnak volt-e szakálla?!". A hangzás a jó stúdiónak köszönhetően igen élvezhető. Talán mindent elárul az akkor még 17 éves zenekartagok életfelfogásáról a világgal kapcsolatban.